Budapest és Közép-Dunavidék


Régió: Budapest és Közép-Dunavidék
Földrajzi tájegység: Budapest és Közép-Dunavidék
Megye: Pest megye


Ráckeve a Csepel-sziget délkeleti részén, közvetlenül a Kis-Duna két partján fekszik, Budapesttől 47 kilométerre. Ráckeve már a bronzkor óta lakott település. A honfoglaláskor az egész Csepel-szigetet Árpád törzse foglalta el. A város máig őrzi Árpád vezér emlékét: Árpád híd, Árpád-szobor, Árpád Múzeum, Árpád tér, Árpád Fejedelem Általános Iskola, címerében megjelenik az árpád-sáv. A város alapítása az 1440-ben a török hódító csapatok elől ide menekülő görögkeleti vallású balkáni népcsoporthoz, nevezetesen az al-dunai Keve városából érkezőkhöz kötődik. Ők építették a Nagyboldogasszony nevet viselő, gótikus stílusú szerb ortodox templomot a XV. Században. A csodálatos fekvésű, szemet gyönyörködtető természeti adottságokkal, egyedi épített örökségekkel rendelkező, a „Csepel-sziget fővárosának” tartott település a zajos városi hangulat helyett inkább nyugodt falusi érzetet kelt. A Kossuth Lajos utcán sétálva megcsodálhatjuk Savoyai Jenő herceg kastélyát, az Árpád szobrot, a hajdani kereskedők késő gótikus, reneszánsz és barokk elemeket őrző házait, a ma már funkcióját vesztett neobarokk Vámházat, a szecessziós jegyeket hordozó Városházát, a református és katolikus templomot. A hídról balra és jobbra tekintve egyaránt pazar látvány tárul elénk. Balra nézve a folyó közepén húzódó Angyali-sziget sejlik fel, jobbra a Senki sziget, mögötte a Kerekzátony-sziget látszik, valamint a város szigeti oldalán húzódó fűzfákkal övezett Duna-parti sétánya, ami minden szerdán és szombaton a híres ráckevei piac színhelye. Ráckeve rangos, évente visszatérő kulturális rendezvényeiről is híres (Országos Nemzetiségi Fesztivál, János Vitéz Napok, Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál, Őszi Ászok Fesztivál), melyek a tavaszi és a nyári hónapokban kínálnak kikapcsolódást. A szabadidő eltöltéséhez választhatunk a strandolás, a lovaglás, a gyalogos vagy kerékpáros kirándulás, horgászás és gokartozás között. A több évszázados történelmi múlttal rendelkező, festői környezetben elterülő kisváros megannyi érdekességet, meglepetést, élményt ígér az idelátogatónak.
Ajánlott sétaútvonalak:

1. útvonal
Tourinform Ráckeve 2300 Ráckeve, Eötvös utca 11. Tel/Fax: 24/ 429-747 rackeve@tourinform.hu; www.tourinform.rackeve.hu
1. Savoyai Kastély – Kossuth L. u. 95. Ráckeve legimpozánsabb épülete a barokk Savoyai kastély, melyet 1702-ben kezdtek el építeni Johann Lucas von Hildebrandt építész tervei alapján. A kastély a világi barokk építészet első hazai emléke. Jelenleg hotelként és étteremként működik, helyet ad konferenciáknak, báloknak, esküvőknek, képzőművészeti kiállításoknak, koncerteknek. Tel: 24/ 485-253
2.Árpád szobor – Árpád tér A Savoyai kastély melletti kis téren áll Szász Gyula horganyötvözetből készült, távolba mutató kacagányos, pajzsos Árpád Vezér alakja. Az egyetlen vidéki Árpád szobrot a millenniumi ünnepségek során avatták fel. A szobormű hengeres talapzatán Árpád fia, Zsolt születésének ünnepsége látható.
3. Ady Endre Gimnázium – Kossuth L. u. 82 Az épületet Wahner János tervezte. Mintája az Arts and Crafts mozgalom építészetének. Az 1950-ben alapított gimnázium a 300 évvel korábbi 1650 körüli, hajdani kevi algimnázium utódja. A gimnázium értékes műtárgyak otthona: Vagra Imre: Ady fehér márvány mellszobra, Demjén Attila: Ady portréja, Ferency Béni: Ady maszkja. A gimnázium előtt látható Ács Károly mellszobra , mely Lontay Antal munkája. Tel: 24/ 519-040
4.Ács Károly Művelődési Központ – Kossuth L. u. 51. Hajdan Fekete Sas Vendéglő volt, az épület oldalfalán Ács Károly (1823-1894. költő, műfordító) érdemeit megörökítő emléktábla látható. Tel: 24/ 518-650
5. Keve Galéria – Kossuth L. u. 49. Átépített középkori épület, lefaragott reneszánsz ajtókerettel, és kis reneszánsz ablak kőkerettel. Egyik termében színes csempéjű, Zsolnay cserépkályha látható. Egész évben különböző kortárs képzőművészeti kiállítások színhelye. Tel: 24/ 518-650
6. Kelemen László park A park névadója az első magyar színtársulat Ráckevére visszavonult igazgatója, aki itt kántoroskodott az 1802. évi nagy tűzvészig.
7. Árpád Múzeum – Kossuth L. u. 34. 1921-ben építtette Münich Jenő, ráckevei nyomdász lakás és nyomdaműhely céljára. A múzeum állandó kiállítása bemutatja a térség régészeti emlékeit, a középkori múlt tárgyi és okleveles anyagát, Ráckeve történetének sorsfordulóit, a molnár céh dokumentumait és az utolsó hajómalom makettjét. Tel: 24/ 519-035
8. Városi Képtár – Kossuth L. u. 26. Szemelvények láthatók a XX. századi magyar természetelvű festészetből, valamint a városban és a környéken alkotók műveiből. Továbbbá megtekinthető Patay László, Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész állandó kiállítása. Tel: 24/ 424-053
9. Vámház – Árpád híd lábánál 1930-as évek közepéről származó neobarokk épületet Sebestyén Artúr építette.
10. Hősök szobra Az első világháborús hősi emlékmű 1931-ben készült. A háborúban elesetteknek név szerint nyújt kegyeletet.
11. Városháza – Kossuth L. u. 4. 1901-ben épült a középkori régi városháza helyén a szecessziós stílusú tornyos, új városháza. Épületében a Városi Bíróság és a Gyermekkönyvtár működik. Érkezés: Tourinform Ráckeve 2300 Ráckeve, Eötvös utca 11. Tel/Fax: 24/ 429-747 rackeve@tourinform.hu; www.tourinform.rackeve.hu
2. útvonal
Indulás: Tourinform Ráckeve 2300 Ráckeve, Eötvös utca 11. Tel/Fax: 24/ 429-747 rackeve@tourinform.hu; www.tourinform.rackeve.hu
1. Szerb templom – Viola u. 1. 1487-ben épült Magyarország egyetlen fennmaradt gótikus szerb temploma. Belső falait késő középkori balkáni stílusú freskók díszítik. A templom szentélyét a hajótól elválasztó ikonosztáz gazdag barokk alkotás, a XVIII. századból származó, magas művészi színvonalú ikonokkal és fafaragványokkal. A különálló harangtornyot 1758-ban építették, mely XVI. századi alapokon nyugvó barokk alkotás. Tel: 30/ 429-7248
2. Horváth Nepomuki János lakóháza A Szent János tér 13. alatt álló ház a XIX. században épült klasszicista stílusban.
3. Nepomuki Szent János szobor – Szent János tér XVIII. századi barokk szobor, szépen ívelő talapzatának szélein akantuszlevél dísz, a Szent jobb karján és lábánál angyalka látható. Ezt a katolikus szenttet a vízenjárók, a molnárok és a hajósok választották védőszentjüknek.
4. Horváth Nepomuki János sírja A Katolikus temetőben a kálvária templom mellett található.
5. Szent István szobor – Szent István tér A 2000. augusztus 20-án felavatott szobor Rátonyi József, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, amely a Polgármesteri Hivatal előtti téren áll.
6. Katolikus templom – Szent István tér 19. 1791-1799 között épült. Copf stílusú, homlokzatba símuló toronnyal. A főoltár képét Falconer József festette 1800 körül. Belső seccoit Patay László, Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész alkotta. Tel: 24/ 485-553
7. János Vitéz Díszkút 1999-ben készült díszkút Markolt György szobrászművész alkotása. A díszkút lérrejöttének alapját egy legenda képezi, miszerint Petőfi, a János Vitéz alakját egy ráckevei jobbágyfiúból lett huszárkapitányról, Horváth Nepomuki Jánosról mintázta.
8. Református templom – Kossuth L. u. 1913-ban, egy középkori alapokon nyugvó gótikus jellegű templom helyére építették neogótikus stílusban.
9. Fekete Holló – Kossuth L. u. 1. 1605-ben épült, különösen szép boltozata, késő-gótikus-reneszánsz ajóti, ablakai, ma is láthatók.
10.Városháza – Kossuth L. u. 4. 1901-ben épült a középkori régi városháza helyén a szecessziós stílusú tornyos, új városháza. Épületében a Városi Bíróság és a Gyermekkönyvtár működik.
11.Hősök szobra Az első világháborús hősi emlékmű 1931-ben készült. A háborúban elesetteknek név szerint nyújt kegyeletet.
12. Vámház – Árpád híd lábánál 1930-as évek közepéről származó neobarokk épületet Sebestyén Artúr építette.
13. Városi Képtár – Kossuth L. u. 26. Szemelvények láthatók a XX. századi magyar természetelvű festészetből, valamint a városban és a környéken alkotók műveiből. Továbbbá megtekinthető Patay László, Munkácsy-díjas, Ráckevén élt festőművész állandó kiállítása. Tel: 24/ 424-053 Érkezés: Tourinform Ráckeve